Emlékezni és emlékeztetni

1947. február 25-én hurcolták el a szovjetek Kovács Béla képviselőt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A megszálló szovjet katonai hatóságok bírósági tárgyalás nélkül szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával 25 évi, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték. Erre a napra emlékezünk immáron tizenhetedik alkalommal az országgyűlés 2000. június 13-i határozata alapján – elsősorban a középfokú oktatási intézményekben.

Február 23-án délután 17 órától a Gulág fogságában címmel Bank Barbara történész tartott előadást a Pinceklubban a szovjet GULAG-GUPVI táborokról, kialakulásukról, rendszerükről, az ott folyó életről a Wass Albert Kulturális Egyesület szervezésében.

A történész asszony elsőként a GULAG táborrendszer kialakulásáról szólt, ami még az 1920-as években kezdődött a Szovjetunióban, a Szolovszkij-szigeten, majd szinte az egész országot behálózó rendszerré nőtte ki magát, ahová eleinte csak elítéltek kerültek. A második világháború alatt kezdték meg egy másik fajta táborrendszer, a GUPVI kiépítését, ahová a hadifoglyok és a civil deportáltak kerültek, pl. akiket málenykij robotra hurcoltak, minden törvényes ítélet nélkül.

A városi megemlékezés 25-én, szombaton délután kezdődött a tedeji kitelepítettek emlékművénél, ahol elsőként dr. Csiszár Imre, városunk alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, emlékeztetve a kommunista rezsimek diktatúrájára, Emlékezni és emlékeztetni kezdve 1919-el, ami majd folytatódott az 1945 utáni években, és 1956 után.

Emlékbeszédet ezúttal dr. Kenyeres Imre, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete Felügyelő Bizottságának elnöke mondott, aki mint kisgyermek élte át a kitelepítést, vagy ahogy ő fogalmazott, deportálást. Elnök úr sokfelé jár, tart rendhagyó történelemórákat a fiataloknak, és mesél a kommunista diktatúráról, a kitelepítésekről, a fogvatartókról, ávósokról, a hatalmat kiszolgálókról.

Hazánkban a népbírósági törvény alapján 1945. február 3. és 1950. április 1. között majd hatvanezer embert állítottak bíróság elé, közülük 26 997-et elmarasztaltak, 477-et halálra ítéltek és 189-et ki is végeztek. B-listára tettek –, elbocsátottak – 86 530 főt, nagyjából minden harmadik-negyedik tisztviselőt. Kitelepítettek vagy kétszázezer németet. Internáltak 45–60 ezer, városi lakhelyükről kitelepítettek körülbelül 15 ezer embert.

Az 1946-ban megalkotott „hóhértörvény” (a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről) nyomán 1956-ig közel 42 679 embert marasztaltak el, túlnyomó többségüket egyértelműen koncepciós eljárás keretében, pártutasításra. A kivégzettek száma megközelíti az ötszázat. A széles társadalmi rétegeket érintő kulák – vagy szabotázs – perek és eljárások száma százezrekben mérhető.

A fiatalok – mint elnök úr hivatkozott rá – igen érdeklődőek, és sok fontos kérdést tesznek, tettek föl; kik tudtak erről, ki/kik a felelősek, kaptak-e kárpótlást, elégtételt a kitelepítettek, internáltak, kényszermunkára ítéltek és családjaik? – Sajnos mint elnök úr fogalmazott, sok kérdésre ma sincs tiszta és világos válasz. A tedeji megemlékezés a koszorúzás szertartásával zárult.

Ezt követően a Református Általános Iskola épületének falán elhelyezett Wass Albert emléktábla előtt is tisztelegtek az emlékezők. A megemlékezés zárásaként a résztvevők Matúz Gábor: Nincs kegyelem című filmjét tekintették meg, amely az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz 131 áldozatának állít emléket.

HNU

 


www.honlapbolt.net
2010