„Érczbe öntött imádság…” Harangszentelés Hajdúnánáson

„Az élőket szólítom,
A holtakat siratom,
A villámokat elűzöm.”


Új harang került a hajdúnánási református templom tornyába 2017. június 5-én, Pünkösd hétfőjén. A több mint hat mázsás harang Gombos Miklós őrbottyáni aranykoszorús harangöntő mester munkája. A harangot a reformáció 500. és a Hajdúnánási Református Egyházközség és a református közoktatás 400. évfordulójának tiszteletére öntötték.

A templomtornyokban függő, messze zengő hangon szóló harangok a keresztény vallás elválaszthatatlan jelképeiként élnek gondolkodásunkban. Ég és föld között függve két világot kapcsolnak össze; Isten hangját, az isteni törvény kinyilatkoztatását jelképezik. A keresztény emberek életének kezdettől szüntelen kísérője a harangszó. Harang szólított az istentiszteletekre naponta háromszor: hajnalban, délben, este Úrangyalára harangoztak. Lélekharang csendült a keresztény ember halála óráján, harangszó kísérte a temetési menetet, a körmeneteket, egyházi és világi méltóságok érkezését. Harang köszöntötte a háborúból győztesen hazatérő harcosokat, a békét. De harangzúgás kísérte a nagy természeti csapásokat és egyéb veszedelmeket is: tűzvész, árvíz, ellenséges támadás idején fenyegető-figyelmeztető szerepe volt.

Hajdúnánás református temploma harangjainak története a 18. század végétől ismeretes. Az egyházi jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1794-ben egy új nagy harangot öntetett az egyház, amelyet „régi nagy harangnak” neveztek. Súlya 956 kg volt. Körirata az alábbi volt: „A nemes hajdúnánási szent ecclesia öntette 1794-ben.” 1848-ig három harang szolgált a toronyban. Ekkor ezeket elvitték, valószínű ágyú lett belőlük. Az elnémult harangok helyére közel 40 év múltával újak kerültek lakossági felajánlásokból. Csohány Miklósné 1882-ben 500 forintot hagyott harang készítésére. Nagy Sándor és neje Kovács Zsuzsánna öntették a kis harangot. Súlya 252 kg volt és 600 forintba került. A déli, vagy „Vitéz kerengőt” Vitéz Sándor és neje Magyar Zsuzsánna készíttették 1891-ben. Súlya 618 kg volt és 1266 Ft 90 krajcárba került. Ezen kívül tettek egy 200 Ft értékű harangalapítványt, hogy a harangok esetleges javítására a város a kamatokat felhasználhassa.

1891-ben Sóvári Soós Sára özv. Fodor Gáborné készíttetett egy 2143 kg-os harangot. Ezt nevezte a város közössége „az öreg Sárának”. A Soós Sára harang 12 000 Ft értéket képviselt, éves bevétele a gimnáziumot illette. Ezek a harangok, mint oly sok nánási ember is, az első világháború áldozataivá váltak, elvitték őket és soha nem kerültek vissza. 1925-ben a város és lakossága adakozásából csináltatott négy harangot, amelyeket Sopronban öntöttek a Seltenhofer és Fiai harangöntő cég műhelyében. A második világégés alatt a négy harang közül kettő ismét a háború áldozata lett.

Így jutottunk el 2017. Pünkösd ünnepéhez, amikor is több mint 70 év után a két harang testvért kapott, az egyházközség, egyéb adományozók és Dombi Imre gondok úr nagylelkű felajánlásából, aki drága szülei emlékére adakozott egy igen jelentős összeggel.

Gombos Miklós őrbottyáni aranykoszorús harangöntő mestermunkája a beszentelés előtt több napig volt látható a templom előtti téren; sokan megcsodálták, megsimogatták, hiszen helyére kerülése után, a hétköznapi ember már csak a szépen zengő érchangját hallja majd. A harang ugyanis nemcsak egyszerű használati tárgy, hanem műalkotás. Gombos Lajos, Gombos Miklós édesapja mondta: „a harang elkészítése leginkább a szobrászművészethez hasonlít, csakhogy a harangnak a néma szobrokkal ellentétben meg is kell szólalnia, mégpedig pontosan a megkívánt, megrendelt zenei hangon, a templomtoronyban mellette függő társaival összhangban. A díszítésekkel ékesített harang tehát nemcsak esztétikailag szép bronzöntvény, hanem hangszer is.”

A nem minden napi eseménynek több százan voltak szemtanúi, amikor az új „lakó” beköltözött a híres-neves nánási templom sudár tornyába. A harangszentelésre a Pünkösd hétfői ünnepi istentisztelet előtt került sor. Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke megáldotta az új harangot, melyet a településen élők és a vendégek szeme láttára emeltek a templomtoronyba.

Püspök úr igehirdetésében emlékeztetett az embert egész életében elkísérő harangok szerepére. „Van palástja, mint a küldött lelkipásztornak, van nyelve, amely megszólal, van koronája, mely a dicsőséget hirdeti. Így tudjuk felruházni az élettelen ércet, melyet az emberi szeretettel személyesítünk – ezt mindet vehetjük számba, amikor összecsendül immár a három harang szava. Mint a hit a szeretet és a reménység hangjai, úgy csendülnek egybe azért, hogy belülről a hitünket erősítsék meg.”

Ahogy hazánk, úgy a nánásiak életét is körbeszőtte a reformáció az elmúlt évszázadokban – ez a közös örökségünk, amely zsinórmérték lehet mindnyájunk számára, emelte ki köszöntőjében Hajdúnánás polgármestere. Szólláth Tibor hangsúlyozta: a hajdúnánási református közoktatás 400 éves története során nagyon sok kiváló, nagy formátumú személyiséget, tudóst, művészt, közéleti embert adott a városnak, az országunknak. Az ünnepi istentisztelet után a déli harangszónál már új harangunk is szolgált, messzehangzóan, mint volt társai, akik sok száz éven át hívták „gyűlőre” a híveket, „pompáztak” a földi létből távozónak, vagy éppen húzták a „levesnótát.” Az egyházközség az ünnepi istentisztelet végén szeretetvendégségbe hívta a jeles alkalom minden résztvevőjét.

HNU

 


www.honlapbolt.net
2010