Hamarosan újabb társasházat népesíthetnek be a fiatalok Nánáson

Az esély-otthon programra elsősorban a 25 év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik 16 db egyenként berendezett, felújított bérlakásba költözhetnek majd be. Számukra kedvezményes lakhatást és pénzügyi támogatást nyújtanak, valamint munkaerő-piaci elhelyezkedésüket is segítik. A felújítási munkálatok ez év őszén kezdődnek el és várhatóan 2019 nyarán már a lakások beköltözhetővé válhatnak a fiatalok számára.

Az a látvány, ami sok-sok éven keresztül meghatározta a vasútállomás környezetét lassan a feledés homályába vész és egy sokkal szebb, családiasabb útszakasz lép a helyére. Az idén átadott Fecskeház ékes példája lehet mindannak, hogy az enyészet martalékává vált épületeket, hogyan lehet felújítani és újra benépesíteni. A 32 lakásos fecskeházban már javában élik mindennapjaikat a helyi fiatal párok most még 16 lakásban, a tervek szerint ugyanis ez év második felében újabb 16 pár költözhet be a megújult épületbe.

A Fecskeházzal szemben lévő, szebb időket is megélt társasházat szintén az enyészettől menti meg a város, melybe hamarosan szintén fiatalok költözhetnek be az esély-Otthon Program keretein belül.

A Bocskai út 98. szám alatti társasház felújításával a legfőbb cél az, hogy a város megtartsa fiataljait, hazacsábítsa őket, mellyel nemcsak a város népességmegtartó ereje, de a versenyképessége is javulhat – mondta Szólláth Tibor Hajdúnánás polgármestere.

Természetesen a jelenleg ott élők körülményei is javulnak azáltal, hogy szebb és élhetőbb önkormányzati lakásokba költözhetnek át.

A célcsoport elsődlegesen a 25 év alatti korosztály. Számukra kedvezményes lakhatást és pénzügyi támogatást nyújtanak, valamint munkaerő-piaci elhelyezkedésüket is segítik. A berendezett bérlakások igénybevételének feltétele lesz azonban, hogy a beköltöző fiatal foglalkoztatási jogviszonnyal rendelkezzen vagy résztvevő legyen a munkaerő-piaci felkészítéseken, állásbörzéken.

felújítási munkálatok ez év őszén kezdődnek el és várhatóan 2019 nyarán már a lakások beköltözhetővé válhatnak a fiatalok számára. Az Esély Otthon programmal kapcsolatban további információkat a Hajdúnánás Városi Önkormányzat ügyfélszolgálatán lehet kérni, ahol a jelentkezési lap is elérhető.

 


www.honlapbolt.net
2010