Helyi közélet

Tisztelt Lakosság! Közösségünk Kedves Tagjai!

Városunk rendelőintézetének nincs saját neve, egyszerűen csak Városi Rendelőintézetnek hívjuk azt a helyet, amely egyébként hatalmas szerepet tölt be a helyi emberek életében, gyógyulásában. Olyan ez, mintha a hitvesünket feleségnek, utódainkat gyerekeknek, a kedvenc házőrzőnket pedig kutyának hívnánk. Ugye, milyen furcsán hangzik? Szokatlan ilyesmit olvasni, hiszen mindez ellene megy a természetünknek. Mi emberek szeretünk neveket adni a környezetünkben lévő dolgoknak, hiszen kötődést így tudunk kialakítani.

A mi rendelőintézetünk is megérdemel egy saját nevet, hiszen évtizedek óta szolgálja a város lakosságát.

Azzal a kéréssel fordulok most Önökhöz, hogy együtt, közösen adjunk nevet ennek az intézménynek.

A névadásban bárki részt vehet, aki 2017. április 30-ig megírja nekünk ötleteit a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címre. A nevet végül a Képviselő-testület választja ki.

Bármilyen ötletet szívesen fogadunk, támpontként csupán annyit határozunk meg, hogy a rendelőintézet új neve kapcsolódjon a településünkhöz. Lehet ez akár egy-egy Hajdúnánás múltjában és fejlődésében meghatározó szerepet betöltő személy, egészségügyi dolgozó, valamilyen közösségünk számára fontos fogalom, vagy egy olyan kifejezés, mely utal a hajdú identitásunkra.

A legjobb név ötletgazdáját egy 4 fős családi fürdőbelépővel és egy Nánási Portéka ajándékcsomaggal jutalmazzuk! Ha pedig többen is ugyanazzal a névvel rukkolnak elő, akkor közöttük a gyorsaság dönt majd, vagyis a nyertes az lesz, aki legelőször küldi be a legjobb ötletnek számító nevet.

Bízom benne, hogy minél többen részesei lesznek kezdeményezésünknek és a rendelőintézetet egy szerepéhez és jelentőségéhez méltó névvel ajándékozhatjuk meg!

Szólláth Tibor
Hajdúnánás város polgármestere

 

Emlékezni és emlékeztetni

1947. február 25-én hurcolták el a szovjetek Kovács Béla képviselőt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A megszálló szovjet katonai hatóságok bírósági tárgyalás nélkül szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával 25 évi, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték. Erre a napra emlékezünk immáron tizenhetedik alkalommal az országgyűlés 2000. június 13-i határozata alapján – elsősorban a középfokú oktatási intézményekben.

Február 23-án délután 17 órától a Gulág fogságában címmel Bank Barbara történész tartott előadást a Pinceklubban a szovjet GULAG-GUPVI táborokról, kialakulásukról, rendszerükről, az ott folyó életről a Wass Albert Kulturális Egyesület szervezésében.

A történész asszony elsőként a GULAG táborrendszer kialakulásáról szólt, ami még az 1920-as években kezdődött a Szovjetunióban, a Szolovszkij-szigeten, majd szinte az egész országot behálózó rendszerré nőtte ki magát, ahová eleinte csak elítéltek kerültek. A második világháború alatt kezdték meg egy másik fajta táborrendszer, a GUPVI kiépítését, ahová a hadifoglyok és a civil deportáltak kerültek, pl. akiket málenykij robotra hurcoltak, minden törvényes ítélet nélkül.

A városi megemlékezés 25-én, szombaton délután kezdődött a tedeji kitelepítettek emlékművénél, ahol elsőként dr. Csiszár Imre, városunk alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, emlékeztetve a kommunista rezsimek diktatúrájára, Emlékezni és emlékeztetni kezdve 1919-el, ami majd folytatódott az 1945 utáni években, és 1956 után.

Emlékbeszédet ezúttal dr. Kenyeres Imre, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete Felügyelő Bizottságának elnöke mondott, aki mint kisgyermek élte át a kitelepítést, vagy ahogy ő fogalmazott, deportálást. Elnök úr sokfelé jár, tart rendhagyó történelemórákat a fiataloknak, és mesél a kommunista diktatúráról, a kitelepítésekről, a fogvatartókról, ávósokról, a hatalmat kiszolgálókról.

Hazánkban a népbírósági törvény alapján 1945. február 3. és 1950. április 1. között majd hatvanezer embert állítottak bíróság elé, közülük 26 997-et elmarasztaltak, 477-et halálra ítéltek és 189-et ki is végeztek. B-listára tettek –, elbocsátottak – 86 530 főt, nagyjából minden harmadik-negyedik tisztviselőt. Kitelepítettek vagy kétszázezer németet. Internáltak 45–60 ezer, városi lakhelyükről kitelepítettek körülbelül 15 ezer embert.

Az 1946-ban megalkotott „hóhértörvény” (a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről) nyomán 1956-ig közel 42 679 embert marasztaltak el, túlnyomó többségüket egyértelműen koncepciós eljárás keretében, pártutasításra. A kivégzettek száma megközelíti az ötszázat. A széles társadalmi rétegeket érintő kulák – vagy szabotázs – perek és eljárások száma százezrekben mérhető.

A fiatalok – mint elnök úr hivatkozott rá – igen érdeklődőek, és sok fontos kérdést tesznek, tettek föl; kik tudtak erről, ki/kik a felelősek, kaptak-e kárpótlást, elégtételt a kitelepítettek, internáltak, kényszermunkára ítéltek és családjaik? – Sajnos mint elnök úr fogalmazott, sok kérdésre ma sincs tiszta és világos válasz. A tedeji megemlékezés a koszorúzás szertartásával zárult.

Ezt követően a Református Általános Iskola épületének falán elhelyezett Wass Albert emléktábla előtt is tisztelegtek az emlékezők. A megemlékezés zárásaként a résztvevők Matúz Gábor: Nincs kegyelem című filmjét tekintették meg, amely az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz 131 áldozatának állít emléket.

HNU

 

„Vannak napok, melyek nem szállnak el…”

„Vannak napok, melyek nem szállnak el,/
De az idők végéig megmaradnak,/
Mint csillagok ragyognak boldogan/
S fényt szórnak minden születő tavasznak."


(Juhász Gyula: Március idusára)

1848. március 15-én a magyar nemzet egyöntetűen fogalmazta meg a célt.

„Nemzeti fény a cél.” A nemzet megmaradása, a nemzet szabadsága, a nemzet jövője, a nemzet valóban nemzetté válása. A nemzet felemelkedése. A nemzeti lét kiteljesedése. 1848–49. hősei tudták: ahhoz, hogy mindezt elérjük, ahhoz, hogy a nemzeti fény valóban megvalósulhasson, ahhoz össze kellett fogni. Hogy elérjük nemzeti céljainkat, ahhoz egybe kell forrnia a magyarságnak.

1848. március 15-e a magyar szabadság, a polgári Magyarország születésnapja. Ez a nap mindörökre magyar. Mindörökre és mindenestül a miénk. Sosem fordulhat elő, hogy valaha kiradírozzák a lelkünkből, a közös magyar emlékezetből. Még akkor sem, ha vannak, akik időről időre próbálkoznak ezzel.

1848. március 15-e a polgári Magyarország születésnapja. Ám ez nem jelentette és ma sem jelenti azt, hogy 1848–49. hősei azt egyszer s mindenkorra kiharcolták volna. Adtak nekünk egy mintát, egy példát, egy örök magyar eszményt, amelyért meg kell nekünk is küzdenünk. S minden nemzedéknek meg kell harcolnia a polgári Magyarországért.

Ma a magyar vidék, a magyar falvak, kistelepülések polgárosodásáért kell küzdenünk és harcolnunk. Hogy legyen megélhetés. Hogy itt is lehessen polgári életet élni. Hogy a fiataloknak ne kelljen elköltözniük azért, hogy jövőt és családot alapozzanak. Mert csak akkor tud minden magyar állampolgár – a vidéki, a falusi polgár is! – felelősen dönteni saját és családja életéről, környezete jövőjéről. És van még egy dolog, amelyre 1848. március 15-e emlékeztet bennünket ma: a haza, a nemzet megbecsülése és iránta való hűségünk. A nemzetünkért érzett felelősségünk. Ma Magyarországon is sokan mondják: a hazafiság valami régi, ócska holmi, talán már múzeumi vitrinbe való. Sokan legyintenek rá vagy nevetnek rajta. A hazafiság azonban nem ilyen ócska holmi, hanem ma is nemzetet fenntartó erő, s erőforrás! Legyünk büszkék magyar hagyományainkra, magyar értékeinkre, 1848–49. hőseire, amit nekünk kell továbbadnunk gyermekeinknek és unokáinknak.

„Szeretni és szolgálni kell a népet, amelyhez nyelv, emlék, jó és rossz sors, s a nyelvnél és fajtánál is erősebb kötőanyag, a közös nemzeti sors kötöz: ez a dolgunk Európában!” (Márai Sándor)

 

Nőnap 2017

 

Hajdú múltunk megőrzése a célja a Bocskai zarándoklatnak

Éppen tíz éve startolt el az első Bocskai zarándoklat, melyet a nagyságos fejedelem gyulafehérvári végső nyugalomba helyezésének – 1607. február 22. - 400. évfordulója alkalmából szervezett Szólláth Tibor, akkori megyei közgyűlési elnök a Bocskai István személyével kapcsolatos településekre.

Az idei zarándoklatot március 3. és 5. között bonyolították le Szólláth Tibor hajdúnánási polgármester szervezésében.

Az emlékezők öt településről – Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Vámospércs, Hajdúnánás – érkeztek. Első állomásuk Kolozsvár volt, a Sapientia Tudományegyetem, melynek épületében Bocskai István született. A delegációt Murádin János kancellár fogadta, s barátokként köszöntötte a 17 fős küldöttséget. Szólt a kancellár az egyetem történetéről, működéséről, a határon átnyúló hálózatépítésről, majd Bocskai politikai végrendeletéből olvasott fel részleteket. Megemlítette, hogy nincs a világon még egy olyan város, ahol pár méternyire egymástól két uralkodó született! Kolozsváron Mátyás király és Bocskai egymás szomszédságában lévő épületben látta meg a napvilágot. A zarándokok elhelyezték a megemlékezés koszorúit a lépcsőházban lévő Bocskai-mellszobornál, illetve az épület falán lévő domborműves emléktáblánál, melyet a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat adományozott néhány éve az egyetemnek.

A szórvány magyarok közt

Következő megálló a Fehér megyei Csombord volt, ahol a szórványmagyarság számára a hajdúnánási amatőr Naná Színház társulata a Hajdú rege című zenés történelmi táncjátékot adta elő. A darab érdekessége, hogy Bocskai szerepében Szólláth Tibor játszott.

A csoport a színtiszta magyar településen, Magyarlapádon szállt meg, ahol a vendéglátó, Borbándi András református lelkész beszélt a térségnek – a magyarságot érintő - legégetőbb problémáiról.  A megye lakosságának 4 százalékát kitevő magyarság vészesen fogy, a vegyes házasságokkal, az oktatási intézmények bezárásával a teljes asszimiláció fenyeget. Látogatást tettek a szomszédos román faluba, Fugadra, ahol megtekintették a Bánffyak egykori – ma már jócskán felújításra szoruló – kúriáját.

Útban Gyulafehérvárra, Nagyenyeden megkoszorúzták az 1849. január 8-i népirtás emlékhelyét.

Gyulafehérváron, a református gyülekezeti házban, a vendéglátó Gudor Botond lelkész köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a hajdú-bihariak nem felejtették el Bocskait, akinek Nyugat-Európában köztéri szobra van. Vázolta a lelkész a város magyar vonatkozású adatait, amiből kiderült: a 70 ezer lakosból 1200 fő római katolikus, 5-600 fő református, ám ténylegesen 300-an járnak templomba és fizetik az egyházadót. „Az önfeladás, a lemondás, a térdre hullás, a depresszív gondolkodás, a vegyes házasság a legnagyobb veszély! Ám a maradék mindig gerjeszt! Sose szabad feladni identitásunkat!” – nyomatékosította a lelkész.

A Naná Színház az 1916-ban épült művelődési házban teltházas közönség előtt adta elő a Hajdú regét, melyet vastapssal, állva köszönt meg a hálás néző sereg. A római katolikus székesegyházban folytatódott a megemlékezés, ahol Horváh István kanonok szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, nemcsak Bethlen Gáborra, Fráter Györgyre és Bocskaira emlékeznek, hanem a múlt év szeptembere óta ott nyugvó Márton Áron püspökre is. „Nagyjaink előtt tisztelegve tegyük magunkévá Márton Áron szavait: Nem utasítom el a munkát” – ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, hozzátéve, vállaljuk a munkát, a szenvedést, mert csak így tudunk emberhez méltó, Istennek tetsző életet élni.

Szólláth Tibor beszédében szólt arról, hogy 11. alkalommal vannak jelen, öt hajdútelepülés képviseletében. Méltatta Bocskai Istvánt, aki képes volt egyesíteni a magyarság színe-javát, s a köz javára uralkodni. Utalt a fejedelem politikai végrendeletére: „Amit gondolunk, azt kell cselekednünk!” Bocskai és letelepített hajdúvitézei nem várakat, hanem templomokat, iskolákat építettek, amit folytatni nekünk is kötelességünk – fejtette ki.

Gudor Botond lelkész örömét fejezte ki az újból találkozás kapcsán, majd szólt a fejedelem rövid, ám eredményes uralkodásáról. Mint fogalmazott, Bocskai sokat tett népéért, öröksége a létezésünk, a jövőnk záloga. „Hit, lelkiismeret, a múlt emlékezete tart meg bennünket. Ingyen semmittevéssel nem lehet távozni, valamit tenni kell az életben a hazáért!” – hangsúlyozta a lelkész.

A magyarlapádi lelkész elénekelte Bánk áriáját – Hazám, hazám, te mindenem! – majd a vendégek és a helyiek megkoszorúzták a 10 éve elhelyezett Bocskai-emléktáblát, de lerótták kegyeletüket Márton Áron szarkofágjánál is.

Vasárnap a delegáció a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre érkezett, ahol a rektor-helyettes, Flóra Gábor és a Partiumi Művelődési Céh elnöke, Pintér István fogadta a zarándokokat. A vendéglátók és Szólláth Tibor is hálával emlékeztek nemcsak Bocskaira, a váradi kapitányra, hanem hitet tettek amellett, hogy a jövőben is folytatni kell a zarándokaltot, hálát adva azoknak, akik letelepítették a hajdúkat. Meleg Vilmos, nagyváradi színművész hazaszeretetről szóló versekkel köszöntötte az egybegyűlteket, majd az egyetem díszudvarán megkoszorúzták Bocskai domborműves emléktábláját.

Kép és szöveg: Nyírő Gizella

 


10. oldal / 105


www.honlapbolt.net
2010