Országos Hírek

Állami irányítás alá kell vonni a MAL Zrt.-t

Orbán Viktor elmondta: négy feladat áll a kormány előtt Magyarország legnagyobb ökológia katasztrófája után. Kártalanítani kell a károsultakat, biztosítani kell az emberek munkáját, meg kell gátolni, hogy további károk keletkezzenek, és mielőbb ki kell vizsgálni a felelősség kérdését.

Ma dolgozni jöttünk ide, nagy munka vár ránk, de az első megszólalásnak a részvét és az együttérzés hangján kell szólnia - kezdte parlamenti expozéját Orbán Viktor miniszterelnök.

Kívánjuk a katasztrófa károsultjainak, hogy legyen erejük pótolni a pótolhatatlant - tette hozzá a miniszterelnök. A sérülteket, a kitelepítetteket segíteni fogja a kormány, hogy mihamarabb újrakezdhessék életüket, az ország történetének legnagyobb ökológiai katasztrófája után - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor köszönetét fejezte ki azoknak, akik azonnal a károsultak megsegítésére siettek, valamint a hazai és nemzetközi sajtó képviselőinek, akik késedelem nélkül adtak hírt a katasztrófáról.



Bővebben...
 

Közel a segítség: az Országgyűlés előtt a hét pont

A parlament elé terjesztették a Fidesz és a KDNP képviselői a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő törvényjavaslatukat.

A Kósa Lajos, Rogán Antal, Németh Szilárd fideszes, valamint Harrach Péter és Tarnai Richárd KDNP-s képviselők a "Nehéz helyzetbe került, lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében" címmel nyújtották be a korábban ígért hétpontos csomagjukat.

A javaslat indoklásában leszögezik: az idei év őszére a balliberális kormányok által folytatott elhibázott gazdaságpolitika következményei a lakáshitellel rendelkező fogyasztók jelentős hányadát sajnálatos módon közvetlenül is rendkívül nehéz helyzetbe hozta; "a probléma előidézése egyértelműen a szocialisták felelőssége".

 

Hajdúnánási országgyűlési képviselő!

Szólláth Tibor országgyűlési képviselő

(A riport a http://nanashir.wordpress.com-on jelent meg)

- Váratlanul érte-e a választási eredmény? Miben változtatja meg az életét az, hogy országgyűlési képviselőként bejutott a Parlamentbe? Hogyan alakul tovább a politikai pályafutása?

- Aki nyitott szemmel és füllel járt az országban, az láthatta, hogy  elemi igény van a közállapotok megváltoztatására. Az is érzékelhető volt, hogy csak a győzelem mértéke kérdéses. Az elsöprő erejű győzelem nagyon nagy felelősséget ró az új, alakuló Parlamentre és Kormányra.

Az én Parlamentbe való bejutásom sikeréhez a FIDESZ-KDNP képviselőinek és listájának nagyon jó választási szereplésére volt szükség. Az eddigi hajdúnánási és Hajdú-Bihar megyei munkámat ismerték el a Fideszben azzal, hogy a listán „előkelő” helyre kerültem.  Úgy gondolom, az egész várossal közös sikerünk az, hogy hosszú évtizedek után hajdúnánási ember is lehet országgyűlési képviselője a Hajdúságnak. Ez nagy megtiszteltetés és nagy felelősség is. Azt, hogy az életem hogyan fog megváltozni, nem lehet előre megmondani. A magam részéről – mint ahogy megyei megbízásom idején – most is igyekszem ugyanaz az egyszerű hajdúsági ember maradni, aki vagyok. A közügyekért való munkálkodásom eddig és ezután is elsősorban Hajdúnánáshoz köt, hisz megyei alelnöki tisztségem idején is városi képviselő és a polgári frakció vezetője vagyok.

A parlamenti elfoglaltságom innentől kezdve adott. Kívülről úgy tűnik, most az a kérdés, hogy a parlamenti munka mellett hajdúnánási, vagy Hajdú-Bihar megyei feladatokat vállaljak-e? Nyilvánvaló, hogy a három feladat egyszerre megoldhatatlan. De ez csak egy látszólag nehéz kérdés, hiszen én  szív szerint első helyen hajdúnánási vagyok és a mellettem álló polgári oldal számít arra, hogy 2010-ben az önkormányzati választások során polgármesterként megmérettessem magam. Nagyon hasznos volt a megyénél töltött elmúlt négy évem, úgy érzem, sokat tanultam, sokat értem a mostani nagy feladatra. Szívből végeztem a megyei feladataimat is, sokan bíztatnak most is arra, hogy folytassam, de  hiszem, hogy engem a kötelesség hazaszólít Hajdúnánásra. Így a városomat – esetleges majdani  polgármesterként – közvetlenül is tudom képviselni egy Fidesz többségű Parlamentben.

Bővebben...
 

Orbán Viktor június 8-án bejelentett 29 pontja.

Két fő gondolat vezérli az Orbán-kormány első akciótervét: új gazdasági rendszert kívánnak faragni, és a kölcsönös felelősségvállalás elvének szeretnének érvényt szerezni. A program az alábbi 29 pontból áll:

1. A kedvezményes, 10 százalékos társasági adót a mostani 50 millió helyett 500 millió forintos adóalapig lehet igénybe venni. Ezzel minden cég élhet, de leginkább a kis- és középvállalkozásoknak kedvez, hiszen így profitjuk teljes vagy majdnem teljes összegéből kellene csak 10 százalékot befizetni az államkasszába a normál 19 százalékkal szemben.

2. Egykulcsos családi adózás bevezetése két év alatt. A végére 1,3 millió embert bevonnak a közteherviselésbe, az átállás fokozatos lesz, és figyelembe veszi a teherbíró-képességet, mindenki nyertes lesz. 16 százalékos lesz már jövőre ez az adómérték a személyi jövedelemadó-rendszerben. A minimálbért jövőre emelni fogja kormány.

Bővebben...
 

BA privatizációs szerződés felülvizsgálatát kéri a Fidesz

Riz Levente kormánypárti képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2004-ben még tízmilliárd forint adózás utáni eredményt felmutató Budapest Airportot (BA) 2005-ben adták el a Ferihegyi repülőtér 75 évre szóló üzemeltetési jogával és egyéb ingóságokkal együtt összesen 464,5 milliárd forintért. Azt, hogy mire költötték ezt a pénzt, a mai napig nem lehet egészen pontosan tudni - jegyezte meg.

 

Bővebben...
 

Megválasztották az új alkotmánybírákat

Bihari MihályStumpf IstvánAlkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés csütörtökön Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt. Mindkettejüket a Fidesz-frakció jelölte a posztra. A titkos szavazáson Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke 271 szavazatot kapott, míg Stumpf Istvánra, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterére 265-en voksoltak.

A szavazás eredményének kihirdetése után Bihari Mihály és Stumpf István esküt tett. Az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottság a Fidesz által javasolt Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt, a KDNP által javasolt Dienes-Oehm Egont, az MSZP által jelölt Mészár Rózát, a Jobbik által javasolt Zétényi Zsoltot, illetve az LMP által javasolt Tóth Mihályt, Lehoczkyné Kollonay Csillát és Bándi Gyulát jelölte alkotmánybírónak. A KDNP-s jelölt visszalépett a választástól.

Bővebben...
 

Megszületett a nemzeti centrum

Orbán Viktor szerint a kormány megalakulása óta eltelt ötvenhat nap jelentősége, hogy a józan ész Magyarországon is túllépett a XX. század ideológiai keretein, és megszületett egy új politikai közösség, a nemzeti centrum. A miniszterelnök csütörtöki napirend előtti beszédében az Országgyűlésben megerősítette: Magyarország az év végére teljesíti a 3,8 százalékos költségvetési hiányt.

Bővebben...
 

Összegzés az első ülésszak után

Az új parlament májusi megalakulása óta eltelt időszakban 31 ülésnapon 57 olyan jogszabályt, törvénymódosítást alkotott az Országgyűlés, amely a nemzeti együttműködés rendszerében azt a célt szolgálja, hogy egy igazságosabb Magyarország születhessen - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök esti sajtótájékoztatóján.

Bővebben...
 


16. oldal / 16


www.honlapbolt.net
2010