Hírek, események

Gyárlátogatás a Boschban

2017. február 4-én, péntek reggel egy végzős szakgimnáziumi gépész és egy végzős gépgyártástechnológiai technikus osztály vágott neki a kísérő tanárokkal együtt a másfél órás útnak a Miskolcon található szerszámgép gyárba. Az időjárás az elmúlt hetekhez mérten kegyes volt hozzánk, még a nap is megmutatta magát.

Már a parkolóból láttuk, nem egy hétköznapi vállalatról van szó, a hatalmas gyárépület láttán mindenki ámulatba esett. Az épületbe belépve egy terembe vezéreltek minket, ahol a cég rövid ismertetője után kis csoportunk két részre szakadt, és így jártuk be az épület egy részét. Az „idegen vezetőnk” próbálta a lehető legtöbb érdekességet, információt elmondani az ott eltöltött két óra alatt a miskolci gyáregység 10 000 m2-ről, bár úgy éreztük, egy nap is kevés lett volna erre. Talán a leglenyűgözőbb az éves szinten legyártott kb. 10 millió darab szerszámgép, ami az idén akár 11 millióra is rúghat. Egy ilyen méretű gyárnál a legnagyobb problémát az alapanyag és a késztermék raktározása, valamint a logisztika jelentheti, amit könnyedén megoldottak, ugyanis a készterméket nem raktározzák, egyből a gépiesített csomagoló gépbe kerül és küldik a megrendelőhöz. A gyár logisztikája talán nem a legfejlettebb, a ma már természetesnek vett automatizált gépek helyett rengeteg kistargonca, villás emelő, különböző elektromos „kisvonat” járkál fel-alá, amivel több száz embernek adnak munkát, nem beszélve a sori dolgozókról és az irodistákról. Nem véletlenül alkalmaznak ennyi anyaghordozót, ugyanis a kb. 15 000 m2-es raktárhelyiségben mintegy 22 000 raklapos polcrendszer található tele alapanyaggal. A haza vezető út hamar eltelt, a jó kedv jeleként a busz hátsó soraiból zene és énekhang volt hallható.

Tanulságos volt a gyárlátogatásunk, egy kis betekintést nyerhettünk milyen jellegű munka, munkakörnyezet vár ránk, miután elvégeztük az iskoláinkat.

DR

 

Tisztelt Lakosság! Közösségünk Kedves Tagjai!

Városunk rendelőintézetének nincs saját neve, egyszerűen csak Városi Rendelőintézetnek hívjuk azt a helyet, amely egyébként hatalmas szerepet tölt be a helyi emberek életében, gyógyulásában. Olyan ez, mintha a hitvesünket feleségnek, utódainkat gyerekeknek, a kedvenc házőrzőnket pedig kutyának hívnánk. Ugye, milyen furcsán hangzik? Szokatlan ilyesmit olvasni, hiszen mindez ellene megy a természetünknek. Mi emberek szeretünk neveket adni a környezetünkben lévő dolgoknak, hiszen kötődést így tudunk kialakítani.

A mi rendelőintézetünk is megérdemel egy saját nevet, hiszen évtizedek óta szolgálja a város lakosságát.

Azzal a kéréssel fordulok most Önökhöz, hogy együtt, közösen adjunk nevet ennek az intézménynek.

A névadásban bárki részt vehet, aki 2017. április 30-ig megírja nekünk ötleteit a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címre. A nevet végül a Képviselő-testület választja ki.

Bármilyen ötletet szívesen fogadunk, támpontként csupán annyit határozunk meg, hogy a rendelőintézet új neve kapcsolódjon a településünkhöz. Lehet ez akár egy-egy Hajdúnánás múltjában és fejlődésében meghatározó szerepet betöltő személy, egészségügyi dolgozó, valamilyen közösségünk számára fontos fogalom, vagy egy olyan kifejezés, mely utal a hajdú identitásunkra.

A legjobb név ötletgazdáját egy 4 fős családi fürdőbelépővel és egy Nánási Portéka ajándékcsomaggal jutalmazzuk! Ha pedig többen is ugyanazzal a névvel rukkolnak elő, akkor közöttük a gyorsaság dönt majd, vagyis a nyertes az lesz, aki legelőször küldi be a legjobb ötletnek számító nevet.

Bízom benne, hogy minél többen részesei lesznek kezdeményezésünknek és a rendelőintézetet egy szerepéhez és jelentőségéhez méltó névvel ajándékozhatjuk meg!

Szólláth Tibor
Hajdúnánás város polgármestere

 

Emlékezni és emlékeztetni

1947. február 25-én hurcolták el a szovjetek Kovács Béla képviselőt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A megszálló szovjet katonai hatóságok bírósági tárgyalás nélkül szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával 25 évi, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték. Erre a napra emlékezünk immáron tizenhetedik alkalommal az országgyűlés 2000. június 13-i határozata alapján – elsősorban a középfokú oktatási intézményekben.

Február 23-án délután 17 órától a Gulág fogságában címmel Bank Barbara történész tartott előadást a Pinceklubban a szovjet GULAG-GUPVI táborokról, kialakulásukról, rendszerükről, az ott folyó életről a Wass Albert Kulturális Egyesület szervezésében.

A történész asszony elsőként a GULAG táborrendszer kialakulásáról szólt, ami még az 1920-as években kezdődött a Szovjetunióban, a Szolovszkij-szigeten, majd szinte az egész országot behálózó rendszerré nőtte ki magát, ahová eleinte csak elítéltek kerültek. A második világháború alatt kezdték meg egy másik fajta táborrendszer, a GUPVI kiépítését, ahová a hadifoglyok és a civil deportáltak kerültek, pl. akiket málenykij robotra hurcoltak, minden törvényes ítélet nélkül.

A városi megemlékezés 25-én, szombaton délután kezdődött a tedeji kitelepítettek emlékművénél, ahol elsőként dr. Csiszár Imre, városunk alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, emlékeztetve a kommunista rezsimek diktatúrájára, Emlékezni és emlékeztetni kezdve 1919-el, ami majd folytatódott az 1945 utáni években, és 1956 után.

Emlékbeszédet ezúttal dr. Kenyeres Imre, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete Felügyelő Bizottságának elnöke mondott, aki mint kisgyermek élte át a kitelepítést, vagy ahogy ő fogalmazott, deportálást. Elnök úr sokfelé jár, tart rendhagyó történelemórákat a fiataloknak, és mesél a kommunista diktatúráról, a kitelepítésekről, a fogvatartókról, ávósokról, a hatalmat kiszolgálókról.

Hazánkban a népbírósági törvény alapján 1945. február 3. és 1950. április 1. között majd hatvanezer embert állítottak bíróság elé, közülük 26 997-et elmarasztaltak, 477-et halálra ítéltek és 189-et ki is végeztek. B-listára tettek –, elbocsátottak – 86 530 főt, nagyjából minden harmadik-negyedik tisztviselőt. Kitelepítettek vagy kétszázezer németet. Internáltak 45–60 ezer, városi lakhelyükről kitelepítettek körülbelül 15 ezer embert.

Az 1946-ban megalkotott „hóhértörvény” (a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről) nyomán 1956-ig közel 42 679 embert marasztaltak el, túlnyomó többségüket egyértelműen koncepciós eljárás keretében, pártutasításra. A kivégzettek száma megközelíti az ötszázat. A széles társadalmi rétegeket érintő kulák – vagy szabotázs – perek és eljárások száma százezrekben mérhető.

A fiatalok – mint elnök úr hivatkozott rá – igen érdeklődőek, és sok fontos kérdést tesznek, tettek föl; kik tudtak erről, ki/kik a felelősek, kaptak-e kárpótlást, elégtételt a kitelepítettek, internáltak, kényszermunkára ítéltek és családjaik? – Sajnos mint elnök úr fogalmazott, sok kérdésre ma sincs tiszta és világos válasz. A tedeji megemlékezés a koszorúzás szertartásával zárult.

Ezt követően a Református Általános Iskola épületének falán elhelyezett Wass Albert emléktábla előtt is tisztelegtek az emlékezők. A megemlékezés zárásaként a résztvevők Matúz Gábor: Nincs kegyelem című filmjét tekintették meg, amely az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz 131 áldozatának állít emléket.

HNU

 

„Vannak napok, melyek nem szállnak el…”

„Vannak napok, melyek nem szállnak el,/
De az idők végéig megmaradnak,/
Mint csillagok ragyognak boldogan/
S fényt szórnak minden születő tavasznak."


(Juhász Gyula: Március idusára)

1848. március 15-én a magyar nemzet egyöntetűen fogalmazta meg a célt.

„Nemzeti fény a cél.” A nemzet megmaradása, a nemzet szabadsága, a nemzet jövője, a nemzet valóban nemzetté válása. A nemzet felemelkedése. A nemzeti lét kiteljesedése. 1848–49. hősei tudták: ahhoz, hogy mindezt elérjük, ahhoz, hogy a nemzeti fény valóban megvalósulhasson, ahhoz össze kellett fogni. Hogy elérjük nemzeti céljainkat, ahhoz egybe kell forrnia a magyarságnak.

1848. március 15-e a magyar szabadság, a polgári Magyarország születésnapja. Ez a nap mindörökre magyar. Mindörökre és mindenestül a miénk. Sosem fordulhat elő, hogy valaha kiradírozzák a lelkünkből, a közös magyar emlékezetből. Még akkor sem, ha vannak, akik időről időre próbálkoznak ezzel.

1848. március 15-e a polgári Magyarország születésnapja. Ám ez nem jelentette és ma sem jelenti azt, hogy 1848–49. hősei azt egyszer s mindenkorra kiharcolták volna. Adtak nekünk egy mintát, egy példát, egy örök magyar eszményt, amelyért meg kell nekünk is küzdenünk. S minden nemzedéknek meg kell harcolnia a polgári Magyarországért.

Ma a magyar vidék, a magyar falvak, kistelepülések polgárosodásáért kell küzdenünk és harcolnunk. Hogy legyen megélhetés. Hogy itt is lehessen polgári életet élni. Hogy a fiataloknak ne kelljen elköltözniük azért, hogy jövőt és családot alapozzanak. Mert csak akkor tud minden magyar állampolgár – a vidéki, a falusi polgár is! – felelősen dönteni saját és családja életéről, környezete jövőjéről. És van még egy dolog, amelyre 1848. március 15-e emlékeztet bennünket ma: a haza, a nemzet megbecsülése és iránta való hűségünk. A nemzetünkért érzett felelősségünk. Ma Magyarországon is sokan mondják: a hazafiság valami régi, ócska holmi, talán már múzeumi vitrinbe való. Sokan legyintenek rá vagy nevetnek rajta. A hazafiság azonban nem ilyen ócska holmi, hanem ma is nemzetet fenntartó erő, s erőforrás! Legyünk büszkék magyar hagyományainkra, magyar értékeinkre, 1848–49. hőseire, amit nekünk kell továbbadnunk gyermekeinknek és unokáinknak.

„Szeretni és szolgálni kell a népet, amelyhez nyelv, emlék, jó és rossz sors, s a nyelvnél és fajtánál is erősebb kötőanyag, a közös nemzeti sors kötöz: ez a dolgunk Európában!” (Márai Sándor)

 

Nőnap 2017

 


10. oldal / 155


www.honlapbolt.net
2010