Hírek, események

Biokultúra Találkozó után

Aranyszínű napsütés és szorgalmas kezektől hangos kopácsolás fogadott, amikor szombat reggel városunk főterére értem.

Az V. Biokultúra Találkozó különböző programjaira igyekvő résztvevők 7 óra körül már állították a sátrakat, sőt az Ipartestület sátra előtt már lobogott a tűz, itt nem csak ebéd, de reggeli is készült.

9 órakor a program szerint Szólláth Tibor országgyűlési képviselő rövid beszéddel megnyitott a rendezvényt, majd Varga Lajos a zsűri elnöke ismertetett fontos, praktikus tanácsokat a főzőversenyre benevezettek számára. Kócsi Imi (A KÓCSIKI duó 50 %-a) kapta meg ezután a mikrofont, amit nem is rakott le délutánig. "Száguldó" riporterként meg-megjelent a sátraknál sürgő-forgó férfiak és nők között, beszélgetett velük, receptek fortélyai iránt érdeklődött. A főzőmesterek nem szívesen árultak el titkokat, de szívesen beszéltek a készülő ételekről. Örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak helyi, hanem városunkon kívüli csapatok is beszálltak a gasztronómiai versenybe. Érkeztek résztvevők Komádiból, Nyíradonyból is.

A csodálatos időjárásnak köszönhetően rengeteg ember vett részt a találkozón. Sétáltak, beszélgettek, figyelték a bográcsokban rotyogó halászleveket, marha-, birka-, sertéspörkölteket, káposztás húsokat, slambucokat, öhönöket. Félszáz étel került dél körül a zsűri asztalára. A versenyzők ebéd helyett munkára kemény fogták a zsűrit. A zsűri ésszerűen megosztotta feladatait, hiszen nem csak ételeket, de hajdúnánási pálinkákat is ízlelgetnie, minősítenie kellett.

Vendégünk volt a délelőtt során Rácz Róbert a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Kiss Attlia Hajdúböszörmény polgármestere, országgyűlési képviselő is. Kiss Attila még a zsűri munkájában is részt vett, köszönjük, hogy áldozott rá a szabadidejéből, annál is inkább, hiszen a hétvégén Hajdúböszörmény is saját rendezvényt tartott (Hajdú Napok címmel).

A díjazottakról részletesen tájékozódhat a kedves olvasó, ha megnézi az alábbi videót a Biokultúra Találkozóról, illetve, a Képek menüpontban több mint 400 képen nézheti meg a főzősátrakat, ételeket, látogatókat.

(Video hamarosan ...)

 

 

Állami rendezvények az augusztus 20-i nemzeti ünnepen

A korábbiaknál olcsóbb és biztonságosabb programot ígérnek a szervezők augusztus 20-án. A programok a hagyományoknak megfelelően a Kossuth téri zászlófelvonással kezdődnek, az ünnepélyes katonai eskütétel 11 órakor lesz a Hősök terén. Az Ország Tortáját este 8 órakor vágják fel, a tűzijáték 21 órakor kezdődik.

A kormány július végén fogadta el az idei augusztus 20-i ünnepségek programját. Kovács Zoltán, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára aláírta a szerződést a tűzijátékot megrendező Kopula 96 Kft-vel, illetve a rendezvény biztosítását végző konzorciummal. A rendezvény összköltsége eléri a 150 millió forintot, ebből 120-130millió forint az állami kiadás. 

Bővebben...
 

Gyakorlatorientáltabb szakképzést

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkáraA kormány a foglalkoztatáspolitika szerves részeként fogja fejleszteni a szakképzést, amelyet úgy kíván megreformálni, hogy azt a gyakorlatorientáltság felé mozdítja el, és rövidíti - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az államtitkár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK-val) tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: csak a munkanélküliek és inaktívak táborában közel 900.000 ember van, akinek semmilyen szakképzettsége sincs, pedig így reménytelen a belépésük a munkaerőpiacra.

Hozzáfűzte: a magyar szakképzés egyik legnagyobb kihívása lesz az aluliskolázott, hátrányos helyzetű rétegek beemelése a szakképzés rendszerébe. Ezeket az embereket különböző áthidaló képzéseken keresztül kell alkalmassá tenni a szakma elsajátítására - mondta.

Czomba Sándor a szakmunkásképzés átalakításáról kifejtette: most a 9-10. osztályos közismeretis, pályaorientációs évfolyamok után kezdődik a szakképzés. Álláspontja szerint ugyanakkor már ekkor célszerű lenne elkezdeni a szakképzést. A hároméves képzési idővel gyorsan és hatékonyan, már 17 éves korban képzett szakembereket lehet kibocsátani a munkaerőpiacra. Hozzáfűzte: szeptemberben már indul az előrehozott szakképzés, de ezzel párhuzamosan működik majd az eredeti, 5-6 éves szakképzési rendszer is.

Bővebben...
 

Módosult a Közbeszerzési törvény

Tisztább Magyarországot!Az Országgyűlés július végén elfogadta a Közbeszerzési törvény módosítását. A változtatással a kormány célja az volt, hogy az új kabinet hivatalba lépése után a lehető legrövidebb időn belül olyan átmeneti szabályozást alakítson ki, amely helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat, egyszerűsíti a közbeszerzési eljárásokat, növeli az eredményes eljárások számát, valamint gátat szab a gazdaságot megbénító körbetartozásnak és visszaszorítja a korrupciót.

A közbeszerzési eljárásoknak, valamint a magyar közbeszerzési rendszernek igen jelentős szerepe van az Európai Uniós források felhasználásában, a források gazdasági szereplőkhöz történő eljuttatásában, ezért a kormány egy új állami közbeszerzési rendszer kiépítésén dolgozik. Az ősztől meginduló átfogó kodifikációs eljárást széleskörű szakmai párbeszéd előzi meg, illetve az átláthatóságot biztosító elektronikus eljárás bevezetésének teljes körű vizsgálata. Ezt követően léphet majd életbe egy teljesen új Közbeszerzési törvény.

 

Bővebben...
 

Kirándultak a nánási néptáncos gyerekek

Népáncos kirándulásA Kipp-kopp és a Tipp-topp néptánccsoportok táboruk utolsó napján - pénteken- kirándulást tettek a Polgár-Hajdúnánás között lévő hangulatos Zsuga-Lovasfarmra.

Az izmosabb lábúak kerékpárral, a kisebbek lovasszekérrel tették meg a több, mint 8 km-es távot. A lovastanyán Zsuga Zsanett  kedves vendégszeretetét élvezve a gyerekek mindenféle "méretű" lovakon lovagolhattak, miközben a tábor felnőtt vezetői ízletes lángost sütöttek nekik. A nomád körülmények, a fáramászás, a mezítlábas sárdagasztás, a lóetetés mind izgalmas kaland a mai gyerekek számára, hiszen ezek az élmények manapság kimaradnak az életükből. Az I. Hajdúnánási Néptánctábor azonban ezt is biztosította a résztvevő gyerekek számára,- sok más mellett-  sőt emléklappal és plakettel "köszönték" meg nekik az egész hetes részvételüket és szorgalmas táncos-  és kézműves munkájukat. A tábor ideje alatt készített kézműves alkotásaikból ősszel rendeznek kiállítás a gyönyörűen felújított Kéky Lajos Városi Művelődési Központban.

(Forrás: www.haon.hu)

 


151. oldal / 156


www.honlapbolt.net
2010